Tökéletes vajas kifli recept, könnyedén elkészíthető, kezdők is sikerrel járnak, ha kipróbálják. Másnap is finom, puha marad, soha többé nem kell a boltit venni.

Hozzávalók:

  • 40 dkg kenyérliszt (esetleg sima)
  • 2,5 dkg élesztő
  • 22 dkg tej
  • 5 dkg vaj
  • 1 dkg cukor
  • 1-2 dkg só

Elkészítése:

A langyos tejben az élesztőt feloldjuk, majd a són kívül a többi hozzávalót is összegyúrjuk, ekkor hozzáadjuk a sót is és így még tovább dagasztjuk, simára, majd hagyjuk kelni min. fél órát. Átgyúrjuk, gombócot formálunk belőle és kerekre nyújtjuk, ha nem sikerül pont kerekre nem baj, még úgyis nyújtunk rajta egyenként. 8 cikkre vágjuk pizzaszeletelő, vagy derelyevágó segítségével.

 

A cikkeket egyenként még átnyújtjuk amilyen vékonyra csak tudjuk, annál több rétegből fog állni.

A széles végétől befelé feltekerjük, közben még kézzel is nyújtunk a tésztán, ahogy húzzuk, kifli alakra formázzuk és papírral bélelt sütőlemezre helyezzük, lekenjük langyos tejjel a tetejét, akár meg is szórhatjuk ilyenkor nagy szemű sóval, kömény maggal stb., ízlés szerint. Amíg kel (min. 20-30 perc) hőmérséklettől függően, addig előmelegítjük a sütőt 180- 190 °C- ra , kb. 25 perc alatt megsütjük.

 

Jó étvágyat hozzá!

#süssükelazidőt