Jogi Nyilatkozat

A Jogi Nyilatkozat hatálya

Jelen Jogi Nyilatkozat kiterjed a www.kreativotthon.com domain név összes aloldalára és összes aldomain nevére, valamint az aldomainek aloldalaira, és az említett oldalakon elérhető, vagy onnan letölthető anyagokra, információkra.

A Jogi Nyilatkozat érvényes 2014. február 9-től visszavonásig.

Fenntartjuk a jogot a Jogi Nyilatkozat előzetes bejelentés nélküli és egyoldalú módosítására.

A honlap üzemeltetője

A honlap üzemeltetője a Schumannker Kft.

Kapcsolat

E-mail: otlet@kreativotthon.com

Szerzői jogok

A honlap, a honlapon található anyagok, a küldött hírlevelek (továbbiakban: Anyagok) szerzője (továbbiakban: Szerző): Schumann László

Az Anyagok teljes szöveges és grafikus tartalma együtt és részleteiben is, szerzői jogi védelem alatt áll (1999. évi LXXVI. tv. alapján). Az Anyagokhoz tartozó valamennyi jog a Szerző által fenntartott.

Az Anyagok nem módosíthatók, nem dolgozhatók át és nem készíthető belőlük más mű (származékos mű), illetve más művel nem kapcsolhatók össze.

A Művek kereskedelmi, illetve üzleti célú felhasználása a felhasználási formától és módtól függetlenül tilos.

Az Anyagokból idézni csak a szerző és a forrás pontos megjelölésével és a Szerző írásos engedélyével lehet.

A jelen nyilatkozatban írt felhasználási rendelkezéseket megsértők polgári és büntető jogi felelősséggel tartoznak.

Az oldal látogatása, az Anyagok olvasása

A honlapot mindenki csak saját felelősségére látogathatja.

Az üzemeltető kifejezetten elhárít minden felelősséget a honlap látogatása során és azzal összefüggésben a látogatót ért károkkal, vagy elmaradt hasznokkal kapcsolatban.

A látogató csak saját felelősségére követheti a honlapon írtakat, vagy sugalltakat.

Változtatás joga és felelősség kizárása

Az Anyagokban található információk előzetes bejelentés nélküli megváltoztatásának jogát Szerző fenntartja. A Szerző nem garantálja, bár törekszik rá, hogy az Anyagokban naprakész információk szerepeljenek.

Az Anyagokban található adatok és információk nem minősíthetők úgy, mint a Szerző tanácsa bizonyos szolgáltatások igénybevételére, életviteli magatartás tanúsítására. Az Anyagok olvasóinak minden esetben előzetesen javasolt megbizonyosodni arról, hogy az általuk követendőnek ítélt gondolatok saját esetükre vonatkoztatva ténylegesen a legmegfelelőbbek-e. A Szerző kizár az Anyagok felhasználásából eredő, mindennemű – különösen a felhasználó által elért eredményből, vagy az elérni kívánt eredmény elmaradásából eredő kockázatokért és következményekért való – felelősséget.

Adatgyűjtés

A honlap több pontján történik információgyűjtés.

Néhány szolgáltatás, termék megrendeléséhez, igénybevételéhez ún. regisztráció szükséges, amely bizonyos személyes adatok megadásával járhat. Az üzemeltető adatokat kizárólag az ügyfél által igényelt szolgáltatás teljesítéséhez, termék leszállításához, illetve saját és együttműködő partnerei marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és az ügyfél tájékoztatása céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. SMS, MMS, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton használja fel.

Regisztráció (feliratkozás, leiratkozás)

Feliratkozónak számít az, aki az e-mail címét a honlapon található űrlapok bármelyikén megadja. A honlapon kezdeményezett feliratkozás a Jogi Nyilatkozat automatikus és kifejezett elfogadását jelenti.

A Feliratkozó kijelenti, hogy az általa megadott e-mail cím valós, azt kifejezetten önszántából adja meg.

A honlap üzemeltetője fenntartja magának a jogot, hogy bármely Feliratkozó feliratkozását visszautasítsa, vagy előzetes értesítés és indoklás nélkül adatbázisából törölje. A Feliratkozó ez ellen panasszal, jogorvoslattal nem élhet.

Feiratkozó kifejezetten hozzájárul a reklám tartalmú üzenetek és küldemények fogadásához a megadott elérhetőségein.

Bármely regisztrációs űrlapon történő feliratkozás, vagy termékrendelés egyben a honlap központi hírlevelére történő feliratkozást is maga után vonja automatikusan. Természetesen minden egyes hírlevélben szerepel a leiratkozási link, amelyre kattintva a regisztráló automatikusan leállíthatja a hírlevelek további kézbesítését.

Nem szerepel leiratkozási link a termékrendelési és a közvetlenül a feliratkozást visszaigazoló rendszerüzenetekben (ti. ezek egyszeri üzenetek).

Adatvédelem

A honlap üzemeltetője minden szükséges intézkedést megtesz, hogy a Feliratkozó személyes adatait illetéktelenektől megvédje.

Az adatok az adattulajdonos előzetes tájékoztatása és engedélye nélkül harmadik személy részére nem kerülnek átadásra. Az adattulajdonos az adatvédelmi és távközlési jogszabályokban meghatározott módon és esetekben a Schumannker Kft., 1191.Budapest, Dobó Katica u.15. 08/25. postai, és az otlet (a) kreativotthon.com elektronikus címeken keresztül kérheti a nyilvántartott személyes adatainak törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatását. A honlapról összegyűjtött információ kizárólagos tulajdonosa az üzemeltető.

Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-73968/2014.

Linkek

A honlapon és Anyagokban találhatóak linkek más weboldalakra. Az üzemeltető nem felelős más weboldalak titoktartási és adatkezelési gyakorlatával, és az ott található információkkal kapcsolatban.

Az Ügyfél saját maga felelős minden linkre kattintásért. Az üzemeltető kifejezetten elhárít minden felelősséget a károkért, amit az Anyagokban található linkeken elérhető más honlapok okoznak, vagy okozhatnak az Ügyfélnek.

Vásárlás, megrendelés

A honlap bármely megrendelési űrlapjának kitöltésével és a megrendelés, vagy megrendelés véglegesítése gomb lenyomásával a Megrendelőt fizetési kötelezettség terheli. A honlapon kezdeményezett megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik.

Az Üzemeltető fenntartja magának a jogot, hogy egyes megrendeléseket indoklás nélkül, pl. versenyérdek-ütközés miatt elutasítson. Ezzel szemben a megrendelő panasszal, jogorvoslattal nem élhet.

A Megrendelő a megrendelési űrlap oldalán lévő összes információt és feltételt a megrendelési űrlapon található megrendelés, vagy megrendelés véglegesítése gomb megnyomásával önmagára nézve kifejezetten kötelezőnek ismeri el.

Az elállás joga

A Megrendelő jogosult a vásárlástól 14 napon belül elállni. Ez esetben a Megrendelő 30 napon belül visszakapja a termék árának teljes összegét.

Garanciák és akciók

Az Üzemeltető fenntartja magának a jogot, hogy időről időre az általa forgalmazott termékekre és szolgáltatásokra árengedményt vagy más akciót, kedvezményt biztosítson.

A kedvezmények más kedvezményekkel nem összevonhatók, és visszamenőleg nem érvényesek.

A megrendelő tudomásul veszi, hogy az általa megvásárolt termék esetleges jövőbeni akciója esetén számára kompenzáció, egyéb juttatás, kedvezmény nem jár.

A megrendelő az aktuális feltételekkel vásárolja meg az adott terméket, szolgáltatást.

A termékekre – egyes esetektől eltekintve – nem vonatkozik garancia. A 14 napos elállási határidő után terméket nem vásárolunk vissza, befizetett összeget nem térítünk vissza.

Amely termékre – ettől eltérően – garancia vonatkozik, az adott garancia feltételei a rendelési űrlapot tartalmazó honlapon vannak részletezve.

Az Üzemeltető fenntartja magának a jogot, hogy egyes esetekben ügyfeleinek ajándékba adjon terméket, vagy szolgáltatást. Az ügyfelek, megrendelők nem élhetnek panasszal, jogorvoslattal, vagy pénz-visszatérítési kérelemmel olyan esetben, ha olyan terméket, szolgáltatást kapnak ajándékba, melyet előzőleg már megvásároltak.

Az ajándékok nem válthatók pénzre.