Kreatív otthon - Neked

Posts Tagged / receptneked

Kész ételek tartósítása (avagy házi konzervek)

- Kész ételek tartósítása (avagy házi konzervek) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva -

Nap mint nap előfordul velünk hogy elszámoljuk az arányokat és túl sokat főzünk valamiből. Jobb esetben azt esszük másnap-harmadnap is, rossz esetben kiöntjük 🙁 

Erre szokták használni a befőzőautomatákat sok háztartásban a spórolósabb háziasszonyok, hogy a folyékony állagú ételeket (pl.leves, főzelék) befőzzék és így tartósítják hetekig. Sőt az igazán kreatívak direkt gondolkodva hosszútávra, megfőznek egyszerre egy nagyobb adagot, így ritkábban kell főzniük ugyanazt az ételt.

Igazán jól jön amikor este fáradtan hazaérve csak ki kell nyitnunk a befőttesüveget, megmelegíteni a tartalmát és tudatában lenni hogy finom és egészséges ételt eszünk, tartósítószer, ízfokozó nélkül.

AZAZ TUDJUK MI VAN BENNE!

Ráadásul költség és időhatékonyan.

Jó megoldás lehet ez az egyedül élőknek is akik szeretnek ugyan főzni, de csak maguknak nem akarnak kis adagot, vagy a kollégiumban élőknek is, akik így minden nap ehetik a mama főztjét. Elolvasom

Csoki ganache torta

- Csoki ganache torta bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva -

Igazi csokoládéval elkészítve mennyei csemege a csokiimádóknak, a nevével ellentétben igen egyszerű elkészíteni.

Hozzávalók

A piskótához:

  • 4 db tojás
  • 4 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál kakaópor
  • csipet só
  • 1dl olaj
  • 1dl tej

A krémhez:

Elolvasom

A legfinomabb sajtos pogácsa

- A legfinomabb sajtos pogácsa bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva -

A legfinomabb, legegyszerűbb sajtos pogácsa …

Hozzávalók:

  • 40dkg liszt
  • 25dkg vaj
  • 2dl tejföl
  • 2,5dkg élesztő
  • 15dkg reszelt trappista sajt( lehet egy része füstölt is)
  • 3teáskanál só
  • 1db tojás a kenéshez

továbbá reszelt sajt vagy magvak a tetejére.

Elolvasom

Méteres kalács ünnepi díszítéssel

- Méteres kalács ünnepi díszítéssel bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva -

A jól ismert és közkedvelt méteres kalács is sok karácsonyi menü részese lehet…

Ez a recept két őzgerinc formához elég, egy világos és egy kakaós…

Hozzávalók:

  • 6 tojás
  • 2,2dl olaj
  • 1dl tej
  • 38dkg liszt
  • 38dkg cukor
  • egy csipet só
  • 3 evőkanál kakaópor

A krémhez:

  • 2 csomag puncs puding
  • 10 evőkanál cukor
  • 20dkg vaj
  • 20dkg porcukor
  • egy csipet só

A bevonathoz:

  • csokoládé

Elolvasom

Repedésmentes bejgli recept

- Repedésmentes bejgli recept bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva -

Eredeti pozsonyi tésztás bejgli – Egy cukrász tollából

Az eredeti beiglit az különbözteti meg az ismertebb (beiglinek mondott) változatától, azaz a kalácstól, hogy több zsiradékot tartalmaz, nincs felfuttatva az élesztő, tehát csak a sütőben kezd el dolgozni a melegben. Épp ezért sokkal tovább puha és omlós marad mint a kalács. Az egész folyamat alatt ügyelni kell arra, hogy hűvös helyen legyen, a tésztát begyúrás után javasoljuk egyből a hűtőbe tenni és amikor betöltöttük a már kihűlt töltelékkel, a tojás rászárítási ideje alatt a teraszon, garázsban, erkélyen, spájzban, vagy bárhol ahol szellős, hűvös, fedett helyen tudjuk tartani. Innen megy közvetlenül az előmelegített sütőbe.

Alapanyagok:

Tészta (ebből 7 rúd beigli jön ki – kb. 0,5kg-os):

  • 1 kg liszt
  • 30 dkg vaj
  • 20 dkg zsír
  • 10 dkg porcukor
  • 1/2 dkg só
  • 1 dkg élesztő
  • 3 dl tej
  • 2 tojás sárgája
  • 1 citrom reszelt héja
  • kenőtojás

 

Töltelék (7 rúd beiglihez) kb.:

  • 75 dkg darált mák, vagy dió
  • 15 dkg mazsola
  • 55 dkg cukor
  • 1 reszelt citromhéj (ízlés szerint)
  • csapott kk. só
  • 2 cs.vaníliás cukor
  • fahéj ízlés szerint
  • 1,5 dl tej
  • a mákos bejgli töltelékéhez mehet reszelt alma is, hogy szaftosabb legyen, kb.20-25 dkg
  • kevés rum

 

Folyamat (lépésről-lépésre):

Elolvasom

Szilvalekváros, mézes tekercs

- Szilvalekváros, mézes tekercs bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva -

Adventi mézes tekercs

Nagyon régi, kézzel írott füzetből származik ez a recept. Egyszerű elkészíteni, hiszen minden hozzávalót össze kell csak gyúrni, hűtőben pihentetni (min.fél órát), lekenni szilvalekvárral, dióval megszórni (attól függően hogy a lekvár mennyire édes,  mehet rá egy kevés kristálycukor is, mint a zserbónál) és már lehet is feltekerni, mint a beiglit. Sokan össze is keverik vele, de a tekerés technikáján kívül semmi köze hozzá. Heteken keresztül finom puha marad, így a karácsony ízeit már december elején megidézhetjük vele.

Jó étvágyat hozzá  🙂

Hozzávalók:  (4 tekercs lesz ebből az adagból, ami a fotón látszik is)

Elolvasom

Természetes leveskocka :)

- Természetes leveskocka :) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva -

Nátrium glutamát és egyéb adalékanyagoktól mentes 🙂 

Biztos mindenki ismeri azt esetet, amikor a vasárnapi húslevesből már kiették a legjavát, gondolok itt a tészta, zöldségek, húsra és már csak a zavaros alja maradt. Erre az esetre találtam ezt a megoldást, ami nagyon jól jön a későbbiekben krémlevesekhez,vagy bármilyen recepthez ami húslevesalapot, vagy ne adj Isten leveskockát ír.

Hiszen bármikor használhatjuk a továbbiakban a fagyasztóból.

Elolvasom

Oldalak:«123456»