Kreatív otthon – Neked

Üdítőszelet (valódi narancsléből)

Bemutatunk egy igazán üdítő receptet, amihez valódi narancslét használtunk!

Hozzávalók:

A piskótához:

A túrókrémhez:

A narancsos bevonathoz:

Először a piskótát készítsük el hogy legyen ideje kihűlni. A legegyszerűbb módja hogy a tojások kettéválasztása után a fehérjét habbá verjük a csipet sóval, félúton hozzáadjuk a cukrot. Majd a sárgáját simára keverjük az olajjal, tejjel, hozzákeverjük a lisztet, kakaót, szódabikarbónát és ha sima akkor mehet hozzá egy kenőlapátnyi fehérjehab, amivel simára keverjük, majd a maradék fehérje habot már óvatosan adjuk hozzá a lágy masszához. Így kevésbé törjük össze a habot.

Papírral fedett sütőlemezre öntjük a piskóta masszát, elkenjük simára és előmelegített sütőben kb. 180°C-on megsütjük. Hagyjuk hűlni, közben kikeverjük a szoba hőmérsékletű vajat (egy nagyon picit megmelegíthetjük, hogy könnyebben habosodjon) és hozzáadjuk a porcukrot, vaníliás cukrot, citromhéjat ezzel is habosítjuk, minél több levegőt keverjünk bele, majd mehet hozzá a túrós is, ezzel is simára keverjük.

Ha kihűlt a piskóta rákenhetjük egyenletesen a krémet, tegyük hűtőbe amíg elkészül a narancsos máz a tetejére, így nem fog megfolyni a krémünk ha ráöntjük.

Egy kis lábasban keverjük össze a pudingport, cukrot annyi narancslével (a fél literből) amennyivel simára tudjuk keverni, majd ha már csomómentes öntsük hozzá a többi narancslevet is. Forraljuk fel, állandó keverés mellett, főzzük egy kicsit, majd öntsük rá egyenletesen a túrókrém tetejére, ne várjuk meg míg kihűl, mert akkor már nem tudjuk elkenni simára. Magától is szétterül nagyjából, ha ügyesen öntöttük, de egy kicsit még kenhetünk rajta, amíg meleg.

Hűtőszekrénybe tesszük, egy-két óra múlva ideális szeletelni, amikor a túró, vaj és a puding is megszilárdult. Jó étvágyat!

#süssükelazidőt

 




Exit mobile version