Kreatív otthon – Neked

Saját készítésű ékszer – Anyák napjára

Egy nagyon egyszerű, de látványos ajándékot készíthetünk.

Alapanyagok: Süthető gyurma, gyűrűalap, ragasztó

Mi egy ilyen gyűrűalapot használtunk:

A süthető gyurmát kéz melegre gyúrjuk, hogy könnyen formázható legyen.

Első lépésként a rózsa közepét alakítjuk ki, amihez egy gombócot ellapítunk, egy kb.2cm-es szirommá formázzuk és oldal irányból szorosan feltekerjük.

A következő sziromnál megismételjük a folyamatot, majd az összetekerés irányával szemben illesztjük a rózsa közepére.

A folyamatot addig ismételjük (ügyelve, hogy mindig ellentétes oldalra rögzítsük), míg a rózsa elnyeri végső alakját.

A szirmok szélét a rögzítés után óvatosan kihajtjuk.

Kb.5-6 szirom elég a végső formához, de ez ízléstől függően lehet több is.

Ha kialakítottuk a rózsát, akkor egyszerűen levágjuk az alját.

Ezután sütőben kisütjük, a mi esetünkben ez 110C fokon és 30 percig tartott, lényegében ki kell szárítani. (A sütőgyurmán rajta van a hőfok és a sütési idő.)

A kisült, kihűlt virágokat ragasztóval a gyűrűalapra rögzítjük és gyönyörködünk benne.

A gyűrűt készítette: Marcsi

 

Te is szívesen megosztanád amit alkottál? Akkor KLIKK IDE.

Tetszett? Nyomsz egy Like-ot? 🙂

 



Exit mobile version