Nap mint nap előfordul velünk hogy elszámoljuk az arányokat és túl sokat főzünk valamiből. Jobb esetben azt esszük másnap-harmadnap is, rossz esetben kiöntjük 🙁 

Erre szokták használni a befőzőautomatákat sok háztartásban a spórolósabb háziasszonyok, hogy a folyékony állagú ételeket (pl.leves, főzelék) befőzzék és így tartósítják hetekig. Sőt az igazán kreatívak direkt gondolkodva hosszútávra, megfőznek egyszerre egy nagyobb adagot, így ritkábban kell főzniük ugyanazt az ételt.

Igazán jól jön amikor este fáradtan hazaérve csak ki kell nyitnunk a befőttesüveget, megmelegíteni a tartalmát és tudatában lenni hogy finom és egészséges ételt eszünk, tartósítószer, ízfokozó nélkül.

AZAZ TUDJUK MI VAN BENNE!

Ráadásul költség és időhatékonyan.

Jó megoldás lehet ez az egyedül élőknek is akik szeretnek ugyan főzni, de csak maguknak nem akarnak kis adagot, vagy a kollégiumban élőknek is, akik így minden nap ehetik a mama főztjét.

Szeretném megosztani Veletek hogy befőzőautomata nélkül is nagyszerűen működik ez a fajta “befőzés”.

Több éve alkalmazom ezt a módszert a maradék ételek tartósítására, azóta mióta egy idős néni megosztotta velem ezt a nagyszerű tudást. Találkoztam sok furcsálló, kétkedő tekintettel akinek elmeséltem, de voltak hál’Istennek nyitott fülek is, akik megfogadták és azóta is alkalmazzák, sokat spórolva így maguknak. Hiszen lekvárokhoz sem szoktam tartósítószert adni, akkor ugyanazzal a technikával el lehet tenni bármilyen kész ételt amit fel lehet FORRALNI!

A lényege csak annyi, hogy forrón kerüljön bele a befőttesüvegbe, (azaz a forrásban lévő, 100 fok feletti hőmérsékletű étel) ami tiszta természetesen és teljesen tele öntsük az üveget, hogy minél kisebb levegőréteg maradjon. Kifőzni nem muszáj, hiszen a 100 fok feletti hőmérséklet sterilizál mindent az üvegben, ami addig steril is marad amíg ki nem bontjuk (azaz levegővel nem érintkezik). Felnyitás után viszont ugyanolyan romlandó mint előtte, úgyhogy meg kell enni, ezért érdemes akkora adagokban eltenni amit egyszerre el is tudunk fogyasztani. A kétkedőknek csak annyit, hogy próbálják ki, a szabályokat betartva 🙂

Örülök hogy megoszthattam Veletek, remélem hasznotokra válik.

Szép napot minden olvasónak …  Marcsi

A fotón épp egy szegedi halászlé van “befőzve”, de használtam már ezt a módszert pl.: borsóleveshez, bableveshez, szószokhoz, főzelékekhez, vagy épp a következő képen látható chilis babhoz: